A mai Tirol területére (németül is Tirol, ill. Königsgnad a helység neve), az eredeti tervek szerint magyar telepeseket akartak elhelyezni. Az ivóvíz minősége és a közlekedés lehetőségek a magyarok számára nem voltak kielégítőek, ezért nem foglalták el a kijelölt területet.
A Napóleon és a vele szövetséges bajorok elleni tiroli parasztfelkelés leverése után a császár kiutasította a parasztokat a tiroli hazájukból. 1810. április 6.-ai udvari végzés értelmében a száműzöttek a Bánsági Hegyvidéken ellenszolgáltatás mentesen földet és építőanyagot kaptak. A császár három év adómentességet is ígért. Rövidesen, már 1810 kora nyarán megérkezett az első, mintegy két tucatnyi tiroli család, hogy a Bánságban letelepedve egy „új Tirol”-t építsenek fel maguknak. A kijelölt területtel mégsem voltak megelégedve. „.. hegyes-völgyes vidék előnyösebb lenne.” szólt az ellenvetés. Ezért eleinte más telepesekkel laktak együtt Fizesen, később elfogadták a szomszédos, a magyarok számára fenntartott tiroli területet.
A Temesvári Kincstári Hivatalhoz intézett írásukban 16 pontban foglalták össze a követeléseiket. Amennyiben az elvárásaikat nem teljesítik, „.. a keresztény tiroliak (...) maradni nem fognak.” A száműzött tiroliak többek között elvárták, hogy csak azoknak engedélyezzék a letelepedést, akik harcok (1809) során kitüntették magukat.
A száműzöttek egy része már 1813-ban hazatelepült. Többen Temesváron a Józsefvárosban a „Tiroli utcában”, (ma Str.Ciprian Prombescu”) találtak otthonra.
Tirolban ma már csak néhány u.n. „császári ház” található. Ezek a telepes házak részben még a későbbi lakók érkezése előtt, meghatározott tervek szerint épültek. A házaknak három utcára nyíló ablaka, az udvari oldalon, egy nyitott, oszlopok tartotta tető fedte folyosója volt. Az oszlopos folyosó nyáron hálóhelyül is szolgált. Egy lakókonyha nyílt tűzhellyel és tágas füstnyílással, ami egyben füstölőkamra és tároló hely is volt, tartozott a belső kiépítéshez. A hálóhelyeket a tűzhely körül alakították ki. A gazdasági udvar hátsó, kert mögötti részén álltak az istállók.
A II. Világháború után a helység lakossága harmadában németekből, horvátokból és románokból állt. Tribus Károly a település karizmatikus lelkipásztora majdnem két generáción át szolgálta a katolikus hívőket. Halála után a karintiai Wernbergböl érkező apácák folytatták a lelki gondozói tevékenységet. A kedves nővérek a közösség kulturális életének alakításában is nagy szerepet játszottak. A lakosság nagy sajnálatára az apácák 2013 elején visszatértek az anyaházukba.
A falu központjában álló, 1850-ben épült romai-katolikus templom fontos szerepet játszott a betelepülés 200. évfordulója alkalmával 2011-ben és 2012-ben rendezett ünnepségek során.
Falusi életkép a századfordulóról.