Németek nyomában a Duna mentén – utak, találkozások, élmények
  • Bussenkirche.jpg
  • Naturfreibad Uttenweiler.jpg

Egy csodatevő Mária szobor érdekes legendája szorosan kötődik, a Bussen-hegyen álló Keresztelő Szent János templom és a dunai svábok betelepülésének kalandos történetéhez. Már az első, 805-böl származó források keresztény kegyhelyként említik a „Felsősváb vidék szent hegyét”, és a rajta épült templomot. A Fájdalmas Szűz különösen nagy tisztelete már a 16 század óta ismert. 2005 nyarán, az 1.200. évforduló alkalmával egy, a magyarországi Hajóson őrzött Mária szobor másolatát állították fel a busseni zarándokhelyen.

Az eredeti szobor 1712-ig a busseni templomban állt. Egy tűzvész alkalmával sikerült megmenteni a gyermek Jézust karjában tartó Mária szobrot a pusztulástól. A tűzvészt követő években, indultak el a Habsburgok hívását követve Magyarország felé az első bevándorló csoportok. Közöttük volt Hall Mária asszony is, aki a megmentett Mária szobrot magával vitte a veszélyes útra. A hosszú hajóúton- a legenda szerint- Mária többször csodatevő erejével mentette meg az utasok életét. A hajósiak, a bevándorlók leszármazottai, még ma is hálával emlékeznek a sok veszedelmen átsegítő Szent csodatévő erejére.

Hajóson 1730-ban templomot építettek a Szent Szűz tiszteletére, itt helyezték el a csodatevő Mária szobrot is. 1794-ben VI. Pius Pápa a templomot kegyhellyé nyilvánította. A múlt század hetvenes éveiben a busseni és a hajósi svábok ismét közelebb kerültek egymáshoz, kölcsönös látogatások erősítik a kapcsolatokat. A Madonna szobor, bár csak egy másolat, mint az utódok összetartozásának jelképe újra a busseni templomban áll. Ez a szobor a templom Krisztus kápolnájában tekinthető meg.



Az uttenweileri Tanácsháza.



Szűz Mária szobra a Gyermekkel.

Látnivalók:

A Busseni templom
Tel.: +49 (0) 7371 184776
Nyitva tartás: naponta 8.30-17/18 óráig.
Istentiszteletek: Szombat, vasárnap 10 órakor. A Rózsafüzér ima a mise előtt.

Links:

http://www.bucsujaras.hu/hajos/
http://www.gz-bussen.de