Németek nyomában a Duna mentén – utak, találkozások, élmények
  • tata_burg2_titel.jpg

1727-ben, a török kiűzése után Tata és a környező falvak az Esterházy család tulajdonába kerültek. Tatát, a családi birtok központjává kiépített települést, német mesterek munkája varázsolta Komárom megye egyik legszebb barokk városává. Német telepesek érkeztek 1733 és 1750 között Tatára. A mintegy 50-60 betelepülő katolikus család egy része a falu szélén, Kocs irányában talált helyet. Neu-Stift-nek nevezték a környéket, ez az elnevezés; „Nájstik”, ha kicsit magyarosítva is, ma is használatos. 1736 és 1830 között német iskolamester vezette a neu-stifti önálló iskolát.

A vár

Az Öreg tó partján már az 1300-as években megkezdődött a vár építése. A vár, -„Tata gyöngye”- Zsigmond és Mátyás királyok idején, mint „királyi nyaralóhely” élte fénykorát. Mára csak az épület déli szárnya maradt fent.

Malmok

Már az 1300-as évekből származó írások is említenek malmokat ezen a környéken. Egy 1830 körül készült térkép 15 működő malmot jelez. Közöttük hat kallózó műhely (nemez készítés), a többi gabonaőrléssel foglalkozik. A tatabányai szénbányászat következtében kiapadnak a karszt vízi források, alig száz év múlva már csak négy malom működik.

Német Nemzetiségi Múzeum

Az 1972-ben alapított múzeumot a magyarországi németek történelmét és kultúráját bemutató gyűjteménynek tervezték. Ezért nem csak a tatai régiót, hanem szerte az országban élő németség kultúráját jellemző kiállítási tárgyak is láthatóak. A múzeum, a neves építész, Fellner Jakab tervei nyomán, 1758-ban épült barokk Nepomucenus Malomban van elhelyezve.

Fellner Jakab kilátótorony és kápolna

Messziről látható a dombra épült, 1770-ben Fellner Jakab tervezte kálvária kápolna és a Golgota szoborcsoport. A kilátótoronyban eredetileg sörétes puskához való ólomgolyókat öntöttek.

Az Esterházy kastély

Az Gróf Eszterházy Miklós megbízására az 1760-as évek elején Fellner Jakob építőmester a lebontott vár helyére egy új kastély építésébe kezdett. Az Öreg tó partján álló neobarokk kastély híres látványosság. Építészete, fényűző belső berendezése, kertje és az Angol Park a helyi nevezetességek egyike. Egy legenda szerint Ferenc király és neje Ludovika a napóleoni háborúk idején ebben a kastélyban találtak menedékre.

Az Öreg Tó

A tatai Öreg Tó Magyarország egyik legrégebb mesterséges tava. Eredetileg a környező mocsaraival a vár védelmét szolgálta és a Dunából telepített halakat tenyésztettek benne. Miután a 18. sz.-ban kiszárították a mocsarakat kialakult a ma ismert tó-rendszer. A természetvédelmi területnek nyilvánított tó és környéke turisztikai cél, a pihenésre vágyók rendelkezésére áll. Európában az egyetlen városi tó, ahol az őszi és téli hónapokban vadkacsák és más vándormadarak pihenőt tartanak.

Tatai látkép, metszet a 17. sz.-ból.



A golgota szoborcsoportja 1770-böl.



LINKEK: A 40 méter magas kilátótorony Tatán.

JOBBRA: A négy tatai tó összesen 201,5 ha területű, a tavak 4,37 millió m³ liter vizet tartalmaznak.



A tatai Öreg tó partján álló késő barokk Esterházy kastély.

Látnivalók

Magyarországi Német Nemzetiségi Múzeum
A jelenlegi kiállítás „1100 éves közös múlt, németek és magyarok a Honfoglalástól napjainkig” címen bemutatja az itt élő németek évszázados történetét. A földszinten, a cipszerek (Szlovákia) és az erdélyi szászok (Románia) életéről informálódhat a látogató. A kerámiakészítésről híres habánok késő-középkori magyarországi-németek világa is megismerhető. Az első emeleti teremben az újkori betelepedési hullám, az u.n. „Nagy sváb vonulás” a téma. Ebből az időből származó német paraszti bútorok, használati tárgyak tanúsítják a történelmet. A padlástéri helység a 20. sz.-ba viszi az érdeklődőket; Trianontól a Volksbundon keresztül a II. Világháború utáni kitelepítésekig vezet a történelmi képsor. A népi viseletek több tájvidék képviseletében vannak jelen a kiállításon.

A kiállítás látogatása előzetes bejelentkezés után megtekinthető.
Cím: 2890 Tata/Totis Alkotmány u. 1
Tel: 0036 34 487 682