Nagyszentmiklósnak (németül Großsanktnikolaus) körülbelül 12 000 lakosa van. A rendszerváltás óta Nyugat-Románia egyik fontos gazdasági központjává vált. A középkorban bencés szerzetesek a Maros völgye mentén, több helyen is letelepedtek. Nagyszentmiklóstól nem messze található az Egres bencés kolostor, és a Csanád püspöki székhely, a később szentté avatott és mártír szerzetes Gellért alapítványa. Gellért a magyar államalapító, Szent István nevelője volt. A lakosság a 18. századig túlnyomórészt állattartással foglalkozó románokból és szerbekből állt.

Okmányok igazolják, hogy a német közösség, a „Deutsch-szanktnikolaus”, az 1756-ig tartó években telepedett meg Nagyszentmiklóson. Német területekről főként földművelők és kézművesek érkeztek. A legnagyobb népcsoportot a románok alkották, akiket a 18. sz. közepén egy görög testvérpár Christoph und Cyrill Nako telepített ide. A Macedóniából származó Nákók generációkon át a török hadsereg szállítói voltak, ez volt a vagyonuk forrása. 1718-tól a Habsburg hadsereg szállítói lettek, így egyben a bécsi udvaré is.

Bartók Béla a zeneszerző és zongorista (1881-1946) Nagyszentmiklóson született. Édesapja a város iskolájának igazgatója volt. Bartók többször visszalátogatott szülőfalujába, hogy inspirációkat gyűjtsön kompozícióihoz.

A Nákó-katély, a város jelképe 1864-ben épült. Kastély mögött valaha egy dendrologikus park terült el, amelyre ma már csak a kastély nyolcszögű toronyszobája előtt álló két öreg gingko biloba fa emlékeztet. A kastélyban rendezték be a Bartók Béla Múzeumot és a kultúrházat. A kastély előcsarnokában a bánsági német művész Franz Ferch festményei láthatók.

1965-ben Nagyszentmiklóson egy német líceumot hoztak létre. A környékbeli sváb falvakból sok gyereket helyeztek el itt. A némettanárnő Dorothea Götz döntő befolyása alatt a hatvanas évek végén egy fiatal irodalmárokból álló csoport működött, melynek magjából alakult ki a későbbi „Bánsági Akciócsoport”, ennek környezetébe tartozott a Nobel díjas írónő Herta Müller is. A Bánsági Akciócsoport rövid élete dacára (három év a 70-es években) Románia legbefolyásosabb irodalmi mozgalma volt.