Németek nyomában a Duna mentén – utak, találkozások, élmények

A helység Szatmárnémeti az igazgatási központja a hasonlónevű igazgatási körzetnek. A város a Szamos két partján fekszik, kerek nyolc kilométerre a magyar határtól. Szatmárnémeti település eredetileg a folyó bal oldalán egy gázló és egy erődítmény közelében alakult ki. Ez az erődítmény évszázadokon át segítette elő a fejlődést, a környékre történő betelepülést és ennek következtében Szatmárnémeti várossá válását. Szatmárnémetit először egy a III. István (1162-1172) korából származó dokumentumban említik. A Szamos jobb partján fekvő települést, Németit a 11. Sz. elején alapították: „német vendégek” akiket Gizella királynő, Szent István felesége hívott az országba. Ezt egy 1260-ból származó okirat említi. Egy német származású közösség betelepítését maga a helység neve igazolja: Egy 1268-ból származó okiratban Nympti-t és Nempti-t említenek, ami azt jelenti „a német”, a „németekhez tartozó”. A városrészt először egy 1230-ból származó dokumentum említi egy királyi előjog során, szó szerint:” hospites Theotonici de Zatmar nemethi iuxta fluvium Zomus residentes”.

A Szamos két partján fekvő helységek a 18. Sz. elején egyesültek. A várost már 1715.ben királyi szabadvárossá emelték. A városlakók, akik a 18. sz. elejétől a kuruc háborúk miatt folyamatosan menekültek, lassan visszatértek lakóhelyeikre. A városfejlődést erősen hátráltatta a gyakori árvíz és a számtalan járvány. A városnak 1769-ben 5000 lakosa volt. A 19. sz. közepéig a városnak kifejezetten falusi jellege volt. Hiányoztak a reprezentatív építmények, az utcák egyszerű, földes utak voltak. A házak többsége agyag vagy faépítmény zsindellyel vagy szalmával fedve. Lendületet a város fejlődése akkor kapott, amikor 1804-ben megalakult a római katolikus egyházmegye. Számtalan épületet emeltek, régieket újraépítettek. A római katolikus egyház is erősen kivette részét Szatmárnémeti várossá fejlődéséből. Hám János püspök ideje alatt befejezték a római katolikus püspöki katedrális építését, beköltöztek a püspöki palotába, felépítették a kálvária templomot és felépítették az irgalmas nővérek kolostorát is. Az Első Világháború után, a trianoni szerződés értelmében Szatmárnémeti és Szatmár megye nagy része Romániához került. A háborúk közti időben elkezdődött egy új építési hullám. Felépültek a román ortodox és a görög katolikus templomok, valamint a Prefektúra épülete, ami ma Szatmárnémeti igazgatási körzet Múzeuma.

A városban székel ma a Németek Szatmárnémeti-körzeti Demokratikus Fóruma. Ezen kívül a városban talált helyet a német kisebbség által vezetett a nemzetközi együttműködésért támogató Szatmárnémeti Alapítvány. Az alapítvány megalakulása, 1991 óta támogat kisebb és nagyobb vállalkozásokat a kézműipar, az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások területén. A Johann Ettinger Gimnáziumot 1997-ben alapították. A németnyelvű iskolában 600 diákot tanítanak, ezek mind a Szatmárnémetiben élő etnikai csoportok tagjai.


Szatmárnémeti címere a Dacia szálloda homlokzatán



A Szabadság tér 1940 körül



Szatmárnémeti főtere a katedrálissal (1889)