Bácskát, (németül Batschka, szerbül Backa) nyugaton és délen a Duna, keleten a Tisza határolja. Északon a tájegység érinti a dél-magyarországi Baja és Szeged városát. Az I. Világháború óta a történelmi tájegység mintegy kilencven százaléka Szerbiához, a vidék kisebbik része Magyarországhoz tartozik. Szerbián belül Bácska a Vajdasági Autonóm Tartomány része. A vidék először a 1699-ben, a Karlócai békekötéssel kapcsolatban kerül említésre.

A békekötés után a Habsburg Monarchia és a Török Birodalom közötti határvédelem szükségtelenné vált. A Dél-Vidék újra benépesítése a magyar udvari kamara hatáskörébe tartozott. Az első német telepesek a 18. sz. második felében érkeztek a vidékre.

A mocsaras területen többnyire szláv parasztok külterjes, legeltető gazdálkodást folytattak. Az udvari kamara betelepítési politikája gyökeres változást hozott. Az északról bevándorló magyarok, szlovákok, csehek és rutének, valamint a toborzásra érkező lotaringiaiak és németek, eredményesebb mezőgazdasági munkát lehetővé tevő új ismeretekkel rendelkeztek. A sikeres mezőgazdaság feltétele egy csatornarendszer kialakításával a mocsarak lecsapolása és szállításra alkalmas utak építése volt. A szláv lakosság idővel délebben fekvő területekre szorult vissza. A német telepesek a dél-nyugati régiókból, Felső Rajna vidékről, Hessen-ből, a Frankföldről, Sváb vidékről és a Pfalz-ból érkeztek. A Bácska a dunai svábok legjelentősebb települési területévé vált. A Duna melletti Apátin városa a II. Világháború előtt, a 14 ooo fő német lakosával Jugoszlávia legnagyobb dunai sváb települése volt.

Leginkább a német telepesek munkája befolyásolta a természetes vidék és a történelmi települési struktúrák alakulását. A piac igényeit figyelembe vevő gazdálkodás, a kézműves és a nagyipar növekvő sikerei biztosították a lakosság jelentős anyagi gyarapodását. A hatalmas területeken kultivált kukorica, búza és kender, az emberi és állati igényeket szolgáló termékeken kívül, ipari feldolgozásra is termeltek a bácskai németek. A Bácska, mint a Bánság is a Habsburg Monarchia éléskamrájaként szolgált.

Az I. Világháború után, a Trianoni szerződés értelmében, Bácska nagyobb területét a későbbi Jugoszláv Királyság területéhez csatolták. A két világháború között a bácskai svábok gazdaságilag igen sikeresesek voltak, mint ahogyan ezt az Agraria szövetkezet eredményei is mutatják. Politikai irányvonalak szerint különböző érdekcsoportok alakultak. Hangadó volt 1938-tól a „Kulturbund”-on belül az „újítók” csoportja. A II. Világháború végén a svábok többsége Németországba menekült. 1944/45-ben, mint Jugoszláviában máshol is, államosították a bácskai német civil lakosság vagyonát, jogaitól megfosztották és haláltáborokba zárták őket.